MENÜ

SAFE AEROBIK, az izületkímélő mozgásforma!!!

Minden korosztály és testalkat részére!!! Gyere próbáld ki TE is!!! Formáld Velünk az alakod vidáman!!!

I. Miért fontos a bemelegítés?

A bemelegítés minősége és mennyisége alapvetően befolyásolja az aerobik óra további részeinek hatékonyságát. A bemelegítés tehát elhanyagolhatatlan része az edzésnek. Pszichésen és fiziológiásan egyaránt felkészíti a szervezetet az elkövetkező terhelésre. Nélküle  könnyen sérülések alakulhatnak ki.

1. Ez a sérülést megelőző tulajdonság az, amit a leggyakrabban hangsúlyoznak a szakemberek. Ennek hátterében több, egymásra épülő folyamat áll:

- A fokozatosan megkezdett kis intenzitású mozgás fokozza a vérkeringést,

- ezzel a sportolás alatt kiemelten működő szervekben (izületek, izomzat) növeli a folyadéktartalmat, a hőmérsékletet, valamint az anyagcsere gyorsaságát. (Ezt a vérkeringés szervek közötti átrendezésével váltja valóra a szervezet, míg ugyanis a mozgás alatt fontos szervekben megnő a vér mennyisége, az adott pillanatban a munkavégzéshez kevésbé fontos szervektől vonja el ugyanezt a mennyiséget).

- Mindezeknek köszönhetően a szövetek nyújthatóbbá, rugalmasabbá válnak, javul a szakítószilárdságuk, teherbíró-képességük. Ezek a tulajdonságok mind nagyon fontosak az edzés során elkövetkező terhelések, erőhatások szempontjából.

2. Bemelegítéssel megelőzhető, vagy jelentősen késleltethető a holtpont jelenség kialakulása.

Holtpont jelenséget bizonyára már mindenki érzett. Azt jelenti, hogy a terhelés során eljutunk egy olyan kritikus szakaszhoz, amikor úgy érezzük, hogy képtelenek vagyunk tovább folytatni a munkát. Ennek időtartama kb. 40 - 60 másodperc, melyet ha erőt veszünk magunkon, könnyen átvészelhetünk, s újra könnyebben folytathatjuk a mozgást. A korai holtpont jelenségnek két különböző oka is lehet, de mindkettő kiküszöbölhető alapos bemelegítéssel:

a) a hőháztartás átmeneti zavara. A hirtelen megkezdett mozgás hőtermelési folyamatokat idéz elő, így emelkedik a testhőmérséklet. A hőleadó folyamatok is beindulnak ugyan, de nem tudnak lépést tartani a hirtelen nagy és gyors hőtermeléssel. A holtpont élménye akkor jelentkezik, amikor a testhőmérséklet kiugróan magas értéket ér el. A mozgást tovább folytatva, a verejtékezés segítségével fokozatosan beinduló hőleadásnak köszönhetően tovább tudjuk folytatni a munkát. A jelenség kialakulása ellen azonban hatékonyan lehet védekezni az alapos, fokozatos és a verejtékezés megindulásáig tartó bemelegítéssel.

b) pszichés eredetű okok, melyek a terhelés fokozatos emelését biztosító bemelegítéssel szintén kiküszöbölhetők, vagy jelentősen késleltethetők.

Holtpont jelenség természetesen más okokból is kialakulhat (pl.: átmeneti energiahiány az izmokban - erősportok, vagy gyenge állóképesség - állóképességi sportokban), de ezek az edzettség és az állóképesség óráról órára való fokozatos javításával lassan késleltethetők, végül teljesen kiküszöbölhetők.

3. Alapos bemelegítéssel megelőzhető a szintén mindenki által ismert oldalszúrás jelensége is. A holtpont kialakulásához hasonlóan az oldalszúrás kialakulásához is több ok vezethet.

a) Légző-szervrendszeri ok. A hirtelen elkezdett sportolás következtében az alsó légutakba szorult levegő, vagy a ritmustalan légzés fájdalmat okoz. A bemelegítés biztosítja a lassan fokozódó légzésfunkciót, a ritmusos és helyes légzés beindítását, rögzítését. Így elkerülhetjük az oldalszúrást is.

b) Keringési okok. Ez az ok a már említett véreloszlás hirtelen bekövetkező megváltozásával áll szoros összefüggésben. Két ismert mechanizmusa közül az egyik, hogy két vérraktárunk, a máj és a lép a hirtelen bekövetkező sportolás miatt kénytelenek túl gyorsan a keringésbe juttatni a vért, túl gyorsan működni, aminek következményeként görcsös állapot lép fel bennük. A másik lehetséges keringési ok, hogy az izomzat vérkeringése túl gyorsan növekszik a belek vérellátásának rovására, ami a belekben oxigénhiányt, ezért fájdalmat okoz. Mind a két mechanizmus kialakulása megelőzhető alapos és fokozatos bemelegítéssel, keringésnöveléssel.

c) Bélgázok feszítő hatása. A bélben felszaporodó gázok, valamint a hirtelen megkezdett mozgással romló bélmozgások együttesen okozzák a feszítő, szúró érzést a has területén.

4. Nem utolsó sorban az idegrendszer is bemelegítendő. Fokozatos pszichés ráhangolással jelentősen javíthatjuk a teljesítményt, valamint a szimpatikus idegrendszer hatásának fokozatos emelésével szintén a keringési és a légzési folyamatok pánikszerű felgyorsulása ellen hatunk.

Egy szónak is száz a vége, a 8 - 10 perces, alapos, dinamikus és statikus nyújtásokat egyaránt tartalamzó, fokozatos terhelést biztosító, rutinosnak mondható mozdulatokból álló BEMELEGÍTÉS NAGYON FONTOS, ELHANYAGOLHATATLAN RÉSZE AZ EDZÉSNEK!!!

II. Miért fontos a nyújtás?

Az óra utolsó része a passzív levezetés, nyújtás. Egyrészt azért fontos, mert folyamatos sportolás hatására nyújtás nélkül az izmok megrövidülnek, korlátozódik az izületi mozgékonyság (hajlékonyság). Az izmok olyan görcsös állapotba is kerülhetnek, hogy nehézséget jelenthet az izület kinyújtása. Mindez elkerülhető a mozgás utáni nyújtással.

Másrészt fontos a nyújtás levezető szerepe. Segítségével kiküszöbölhetjük a hirtelen, magas pulzusszámon befejezett mozgás kellemetlen utóhatásait. A szív- és keringési rendszernek lesz ideje megnyugodni, a folyamatos és ritmusos, lassú zenére végzett be- és kilégzés visszaállítja eredeti állapotába a légző szervrendszert.

A nyújtás tehát az óra lassú, kellemes zenére végzett, egyfajta rituális, jóleső 5 - 10 perces levezetése, mely óratípustól függetlenül elmaradhatatlan része egy safe aerobik órának.

 

Hírek

  • ÚJ ÉV
    2012-01-02 11:31:14

    Mától (2012. jan. 2.) visszaáll a régi rend:D a megszokott időpontokban és helyszíneken várok  minden kedves mozognivágyót!!! Tornázzunk együtt 2012-ben is!!!

  • ÚJ ESZKÖZ!!!!
    2011-08-22 07:48:48

    Kedves Vendégeim!

    Új eszközzel bővül a kínálatunk! A flexi bar remekül formálja a karok és a hát izomcsoportjait, valamint a hasat. Remek a szálkásító  hatása! Gyertek, próbáljátok ki!!

  • KALÓRIATÁBLÁZAT
    2010-11-01 18:43:50

    Meglehetősen részletes kalóriatáblázattal bővült a honlap!!! Ellenőrizd Te is innen a napi energiabeviteledet!

Szavazás

Hogy tetszik?
Hiányos
Tetszik
Asztali nézet